2013. január 6., vasárnap

2012. december 21.

A 2012/2013. tanév karácsonyi ünnepségét december 21-én rendeztük meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében.
A rövid történetek közé Földesiné Laurinyecz Mária tanárnő írta az összekötő szövegeket, illetve az egyik jelenetet is  ő dramatizálta, de összességében a csapat alkotásáról kell beszélni.
A Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény színjáték tanszakos hallgatói az idén a próbákon megszerették az improvizáció technikáját, illetve más színházi konvenció alkalmazásában is előreléptek. Ezt megmutatták a színpadon is, a karácsonyi műsor során.
A jelenetek a szeretetről, az elfogadásról szóltak. A kellékek a keresztény kultúrkör elemeit mutatták be.
Az összeállítás végén az egyik magyar szerző Ave Maria című dalára mutattak be egyszerű koreográfiát - Földesi Gyula tanár úr segített a tánc színre vitelében.

Szereplők:
Burai Alexandra
Ciocioi Alexandra
Csapó Dóra
Daraki Tibor
Dura Tímea
Földesiné Laurinyecz Mária
Hegyi Beatrix
Kapocsi Renáta
Kátai-Tóth Karolina
Kis Orsolya
Kis-Juhász Kitti
Márton Dalma
Mérai Melinda
Novák Dominik
Novák Vivien
Petrovics Nikolett
Rátfai Viktor
Szőke Attila
Tamasik Vanessza
Varga Gábor
Zsoldos Edina
A képek a főpróbán készültek.