2013. április 18., csütörtök

Vízilabda - hírek a HVSC legutóbbi két meccséről

Március vége óta a HVSC csapata újabb két meccset játszott hazai pályán. Az egyiket még március 24-én a Debreceni Cívis Póló Vízilabda SE ellen. A mérkőzés elején már voltak kisebb-nagyobb hibák. A harmadik negyedben a másik csapat játékosa egy ütés miatt 4 perces kiállítást kapott, így előnybe kerültünk. A 4-7-es hátrányunkat sikerült felhozni 9-8-ra. Ezt követően figyelmetlenségekből és bírói oda-vissza fújással a Debreceni csapatnak sikerült megnyerni a mérkőzést 9-11-re. (A mérkőzés végeredménye negyedekre lebontva: 1-4, 2-2, 5-2, 1-3.)
Április 14-én Csongrádra utaztunk, hogy összemérjük tudásunkat a Csongrád Városi Vízilabda Sport Egyesülettel. A meccs kezdése után az első és második negyedben nagyon elbíztuk magunkat, aminek az lett az eredménye, hogy kaput nem nagyon tudtunk találni, potyagólokat kaptunk, amiket egy kisebb odafigyeléssel el lehetett volna kerülni. A harmadik negyedre már felébredtünk és sokkal jobban játszottunk, mint azelőtt. Lőttük az akciógólokat, emberelőny gólokat, így a meccs végeredménye 16-5 lett a HVSC csapata javára. (A mérkőzés végeredménye negyedekre lebontva: 0-2, 3-2, 6-1, 6-1)
A következő mérkőzés április 21-én lesz a Hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában az OSC (Orvosegyetem Sport Club) 13:00 perckor.
Lakatos Bertold 10. b

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése