Ez a nap ünnep - mondta a zsűri elnöke, Quintus Konrád színművész, a Vörösmarty Színház igazgatóhelyettese március 27-én, az Emlékpont, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Varga Tamás Általános Iskola által megszervezett rendezvényen, ami verseny is volt. Verseny volt, így voltak továbbjutók is - minden kategória 1. helyezettje. Iskolánk tanulói nem kerültek az országos döntőbe, de kiválóan szerepeltek.
Quintus Konrád színművész a versmondóknak tartott egy rövid rendkívüli irodalmi órát, ez egyben a verseny előtti feszültséget is oldotta.
A zsűri tagjai voltak még:
Bagi Lászlóné, a Szent István Általános Iskola igazgatóhelyettese és
Radicsné Nagy Andrea, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese.
Iskolánkból 3 olyan tanuló indult, aki egyúttal a Művészeti Iskola növendéke is.
A középiskolások kategóriájában II. lett Kerbel Dániel (11. a), őt a művészeti iskolás tanárnője (Arnóczky Mária) készítette fel.
Kis Orsolya Petra (11. b) és Novák Vivien (10. b) felkészítő tanára Földesiné Laurinyecz Mária
Diákjainknak gratulálunk!
Szöveg: Földesiné Laurinyecz Mária
Fotó: Kerbel Dániel és Földesiné Laurinyecz Mária