A Szegedi Egyetemi Levéltár igazgatójának, Vajda Tamásnak az előadásában azokról a fiatalokról hallhattunk, akik egyetemistaként harcoltak az egységes Magyarországért. Előadása mindenkit arra buzdított, hogy nem szabad feladni, az életben bármiről is van szó. Azok a diákok, akik akkor a felvidéki magyar társaikért harcoltak, ők sem adták fel, még akkor sem, amikor tudták, hogy nincs sok esély arra, hogy meg tudják oldani azt a kilátástalan helyzetet. Vajda Tamás az egész napot velünk töltötte. Segítségével és tudásával hozzájárult azon tablók elkészítéséhez, melyet iskolánk aulájában helyeztünk el, hogy minden diáktársunk értesülhessen arról, hogy ez az esemény milyen szörnyűségekkel is járt.
Ezen a napon a Beneš-dekrétumok igazságtalanságai miatt érintettek hányatott sorsáról tartott előadást az Emlékpontban Motyovszkiné Udvaros Ida nyugdíjas történelemtanár, aki gyermekként maga is átélte a történteket. Elmesélte, hogy még magyar állampolgárként született Vágfarkasdon, a mai Szlovákia területén, de lánytestvére már – ugyanazon településen - szlovák állampolgárként született. A Versaillesi-béke megkötése után Szlovákia külön, önálló ország lett. Az I. világháború után létrejött Csehszlovákia, de nem nemzetállamként. Ezen a területen több mint 3 millió németajkú és elég sok magyar származású ember élt. Ekkor hozták a Beneš-dekrétumot, mely arról szólt, hogy a magyarokat ki kell telepíteni a cseh területekről. Ennek megkezdéséhez a magyar iskolákat, a magyar tulajdonban lévő boltokat bezárták, a hivatalokban magyarok nem intézhették ügyeiket és magyarul beszélni csak szűk körben lehetett. 1946. február 27-én írták alá Budapesten a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, melynek értelmében a két ország áttelepítés révén kívánta rendezni a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést. Ahány magyart telepítettek ki, annyi szlovákot telepítettek vissza. Megalázva, kegyelemmentesen űzték ki őket az országból. Körülbelül 760.000 magyart telepítettek ki. Ez az adat nem pontos, mivel voltak olyan magyarok, akik nem várták meg az ún. "fehér papírt", ami a kitelepítésre szólította fel őket, hanem a zöld övezetekben szöktek át Magyarországra. A családban először az anyai nagyszülők, majd ő kapta meg a kitelepítési papírt. A jómódú családokat hamarabb kitelepítették, mint a szegényebbeket, ezért a nagyon szegény családok nagyon kis része megmenekülhetett ettől a kitelepítéstől. Az országnak nemcsak az volt a célja, hogy homogén nemzetállammá váljon, hanem az ún. rablás is, mivel a visszatelepített emberek vagy tízszer akkora földeket kaptak, mint az azelőtt ott lakott jómódú magyarok. Vasúti vagonokban hozták vissza a magyarokat, de nem mindenki léphetett át a határon. Ezek a vagonok marhavagonok voltak, tehát fűtés nem volt a nagyon hideg télben. Csak éjjel haladhattak, mert a vonatforgalmat nem akadályozhatták. Voltak, akik más vagonokba bekéredzkedtek, hogy átjussanak a határon. A zöld határon nem mindenki léphetett át. Aki nem léphetett át, azt lelőtték. Doboz környékén rakták ki őket egy tanyán. Doboz után Tótkomlósra kerültek egy kitelepített tót család házába. A Kádár rendszerben nem beszélhettek a kitelepítésről, csak szűk családi körökben, majd a rendszerváltás után lehetett nyíltan beszélni a történtekről. E történet pár embert megborzongatott, hogy miket kellett az akkori embereknek megélni.
Írta: Lakatos Bertold
Erdélyi testvériskolánk diákjaival az Eötvös József Szakképző Iskola diákjai is együtt voltak. Az egyik Eötvösös diák élménybeszámolóját olvashatjátok:
„2014. április 7-én jöttek délután rövid eligazítás volt, majd elfoglalták a szállást és egy kis szabad kimenőt kaptak este. Másnap, kedden napközben a Coca Cola kupán voltak, s ők is beállhattak focizni az itteni diákokhoz. Délután szabad program volt és elvittük őket fagyizni és várost nézni, elmentek vacsorázni, majd este közösen megnéztünk a moziba egy 3D-s előadást. Szerdán egész napos kiránduláson vettek részt, voltak Makón és Szegeden, elmentek az élményfürdőbe is és városnéző túrán is voltak, több érdekes helyre látogattak el. Este, mikor visszaértek, egy kisebb közös bulival pihentük ki a napot. Csütörtökön az egész napot együtt töltöttük, ők hoztak hozzánk egy kis darabot, bohózatot, amit megnéztünk, majd később részt vettünk egy előadáson az iskolában, ahol egy egyetemi tanár, Vajda Tamás látogatott el hozzánk és előadást tartott, majd elmentünk az Emlékpontba egy másik előadásra, ahol Motyovszkiné Udvaros Ida, nyugdíjas történelemtanár beszélt nekünk a felvidéki kitelepítettekről és arról, családja hogyan élte meg az 1947-48-as kitelepítéseket. Ezután visszamentünk az iskolába és közösen kisebb csoportokban - a jegyzeteink alapján - plakátokat készítettünk a választott témáról. Ezekből 2-őt a Zeykbe elvittek magukkal és 3 db pedig az iskolánkban került kiállításra az aulában. Este búcsú estét tartottunk.”
Programokon, szabadidőben együtt voltak, ahogy csak tudtak, így a szoros baráti és pár szerelmi kapcsolat létrejöttével búcsúztak péntek reggel a két iskola diákjai.
Az élménybeszámolót Anonymus készítette
